Posted on Hozzászólás most!

Horgolóiskola: 7. Biztonsági szemek

Személy szerint utálom összevarrni az elkészült állatok egyes testrészeit, ha lehetne ezt a lépést mindig kihagynám. Valamint utálok nekik szemet-orrot-szájat-akármit hímezni. Szerencsére a szem felvacakolását könnyen meg lehet úszni a biztonsági szemek használatával.

p3070010.JPG

 

Na jó, a biztonsági szemeket nem a magamfajta lusták kedvéért találták ki. Az elsődleges szempont a biztonság volt, hiszen az emlegetett szemeket nagyon nehéz, mondjuk úgy, hogy lehetetlen eltávolítani a kész munkából, még egy egyébként nagyon leleményes gyereknek is. Így nem kell aggódni, hogy valaki lenyeli (azért persze három év alatti gyerekeknek akkor se adjuk a kezébe…). Fontos szempont az is, hogy életet kölcsönöznek a horgolt állatunk arcának, kifejezőbb lesz a tekintete.

A műanyag szemek két részből állnak, a látható rész mögött, a szem folytatásaként van egy hornyokkal ellátott szár (ez az egész darab úgy néz ki, mint egy csavar). Ezt kell kívülről beleilleszteni a kész horgolásba a minta által megadott helyre és távolságra. Majd hátulról rá kell húzni és rá kell pattintani egy másik, szintén műanyag lapot, aminek a peremébe a hornyok beleakadnak, megakadályozván, hogy a szem kiessen.

 

Biztonsági szemek készülnek mindenféle méretben; színben; vannak, amik pupillával vannak ellátva; léteznek macskaszemek, maciszemek, békaszemek; saját kézzel festhető szemek; válogathatunk ízlésünk szerint. Azt azért zárójelben elmondom, hogy én már találkoztam rengeteg silány minőségű szemmel. Ezek vagy kiestek maguktól, vagy lehetetlen volt a két részt összedugni (ilyenkor sokan bevágják a hátsó részt, de szerintem akkor a szem már nem biztonságos).

Hol lehet a biztonsági szemekhez hozzájutni? Kisebb-nagyobb választékban sok helyen, sokféle minőségben. Viszont soha nem csalódtam még a Biztonsági Szemész által árusított szemekben, mindenkinek szeretettel ajánlom.

Posted on Hozzászólás most!

Horgolóiskola: 6. Amigurumi (tervezés) alapjai

Általános megfontolások

Most teszünk egy kitérőt az amigurumi készítésének az irányába, mielőtt visszatérnénk a klasszikus horgoláshoz és a további pálcák tanulásához. Ha valaki nem szeretne amigurumit készíteni, természetesen ki is hagyhatja ezt a leckét.

A horgolt figurák készítéséhez egy áttekintőt tudok nektek adni, elméleti megfontolásokat. Ha valaki nem szeretne saját figurákat kitalálni, annak csak követnie kell a különféle leírásokat. Aki maga is játékokat (netalántán bábokat…) szeretne tervezni, annak meg kell értenie a tervezést is.

A figurák testrészeit külön-külön szokás horgolni, amiket aztán összevarrunk. Ez a cica a képen pl. nyolc darabból áll, amiket először egyenként el kell készíteni.

 

 

A megfelelő formák létrehozásának csak annyi a lényege, hogy a megfelelő helyen és mértékben kell a horgolást „szélesíteni”, illetve „szűkíteni”, így alakulnak ki az épp szükséges, különféle alakzatok.

Technikai megvalósítás

Ha egy (nagyjából) gömb elkészítésére vállalkozunk (mint pl. egy fej), akkor látjuk (amint ezt a remek ábrát megnézzük 🙂 ), hogy a fejtetőn kezdve a munkadarab először szélesedik, majd egy ideig nagyjából állandó méretű marad, végül a nyak felé újra keskenyedik.

Ezt úgy érhetjük el, hogy a kiinduláshoz képest először szaporítjuk a horgolásunkat (itt szélesedik), majd az állandó pálcaszámú sorok után fogyasztunk (itt keskenyedik a dolog). A múltkori alkalommal a szaporítást már megtanultuk, most lássuk, hogyan kell fogyasztani. Ahogy ezen a videón látszik, a szaporítás ellentétjeként két szemből egy lesz a következő sorban. A két fogyasztandó szem elülső hurkaiba bökünk a horgolótűvel egymás után (ekkor a tűn két szem is van), majd mint egy rövidpálcát, a két szemet egyként kezelve tovább horgolunk. (Fogyasztani úgy is lehetne, hogy szimplán kihagyunk egy pálcát, de az nem olyan szép.)

Említettem, hogy a különféle alakzatok kialakítását a fogyasztás/állandó pálcaszám/szaporítás megfelelő arányával érhetjük el. Nézzünk erre két konkrét példát, amiken keresztül sokat meg lehet érteni:

  1. Az első az esetben (világosbarna fonallal) hat rövidpálcából indulok ki az előző leckében említett hat rövidpálca/sor szaporítással. A negyedik sor után nem változtatom meg a kör kerületét (állandó pálcaszámokkal dolgozom négy soronként).
  2. A második esetben (rózsaszín fonallal) szintén hat rövidpálcából indulok ki, de a szaporító sorok közé mindig beiktatok egy ismétlő sort, ahol a rövidpálcák száma nem változik. Látszik, hogy mennyire más lesz a végeredmény. (Az első képen összehajtva, a második képen „térben” láthatjátok ugyanazt. Így lesz valamiből fül, vagy adott esetben fej…)

Ennyit az elméletről. Nyilván mindenki csak akkor fogja ezt tudni a gyakorlatban, ha előbb a mások által kitalált mintákat már sokszor meghorgolta és ráérzett arra, hogyan alakítható ki egy kúp, vagy egy gömb. Jó gyakorlást!

 

 

Posted on Hozzászólás most!

Horgolóiskola: 4. körlap horgolása, szaporítás

Általános megfontolások

A következőkben egy kis kitérőt teszünk az amigurumi (horgolt állatok, figurák) készítésének alapjai felé.

Ebben a leckében megtanuljuk, hogyan lehet a magic ringből kiindulva egy körlapot horgolni. Igazából, ha jobban megnézitek majd, nem is szabályos kör lesz ez, hanem az élei inkább hatszög, de a horgolás nem annyira precízen formatartó, hogy ez igazán gondot okozzon.

Technikai kivitelezés

A magic ringes oktatóanyagban láthattátok, hogy a körbe 6 db rövidpálcát horgoltunk. Ez nem volt véletlen, ugyanis a hat kezdő szemből kiindulva szépen ki lehet alakítani egy síkbeli formát (is). Sokan dolgoznak ezzel a módszerrel.

Képzeljétek magatok elé a kezdő hat rövidpálcából álló kis kört! Ebből indulunk ki, ezt „növesztjük” majd, vagyis a későbbi sorokba értelemszerűen mindig több rövidpálcát kell majd horgolnunk, hogy a kör kerülete növekedjen.

Két módon térhetünk át az első sorról a másodikra: vagy csak simán továbbhorgoljuk az első sort a második leírásának megfelelően (spirális), vagy zárjuk a sort (majd ezt is megtanuljuk), magasítunk a következő sorra és ott folytatjuk (koncentrikusan haladva). Hadd mutassak ehhez egy gyönyörű ábrát! 😉

Most az elsőt használjuk!

Hány szemmel kell növelnünk a horgolást soronként? Van erre egy egyszerű szabály: ha hat rövidpálcával indítunk, minden sort hat pálcával növelünk. Vagyis a rövidpálcák száma így fog alakulni:

  1. sor: 6 rövidpálca (rp)
  2. sor: 6+6=12 rp
  3. sor: 12+6 =18 rp
  4. sor: 18+6=24 rp
  5. sor: 24+6=30 rp
  6. sor: 30+6=36 rp
  7. sor: …. stb.

Szaporítás:

A rövidpálcák számát egy soron belül úgy tudod megnövelni (ezt hívjuk szaporításnak), hogy az előző sor adott rövidpálcájába egyszerűen kettő rövidpálcát horgolsz.  Ezzel ebben a sorban már egy rövidpálcával több van, mint az előzőben.

Az előző gondolatmenetre visszatérve, minden sort hat rövidpálcával kell növelnünk. Ezt érdemes úgy csinálni, hogy a szaporítások a soron belül egyenletes távolságra legyenek egymástól, ekkor lesz szép, szabályos az alakzat (már, ha ez a cél..).

Vagyis:

  1. sor: 6 rp
  2. sor: minden rövidpálcába 2 rövidpálcát horgolunk (összesen 12)
  3. sor: az első rövidpálcába 1 rövidpálcát, a másodikba 2 rövidpálcát horgolunk, ezt a sor végéig ismételjük (összesen 18)
  4. sor: az első és a második rövidpálcába 1 rövidpálcát horgolunk, a harmadikba két rövidpálcát teszünk, ezt ismételjük a sor végéig (összesen 24)

Ezen elv mentén haladunk tovább attól függően, mekkora lapot szeretnénk. Rövidebben ezt így szokták jelölni:

  1. sor: (1 rp, 1rp, 1rp, 2 rp) ism, vagy (1 rp, 1rp, 1rp, 2 rp) 6x (30)
  2. sor: (1 rp, 1rp, 1rp, 1 rp, 2 rp) 6x (36)
  3. sor: (1 rp, 1 rp, 1 rp, 1 rp, 1 rp, 2 rp) 6x (42)

A végeredmény így néz ki (lsd. lent). Itt szándékosan minden sort más színűre horgoltam és a sorok összeillesztését lazára hagytam, hogy lássátok, hol az átmenet. Tényleg jól látszik, hogy a sorok nem térnek vissza önmagukba, hanem spirálisan haladnak. Azt is könnyű észrevenni, hogy hol vannak a szaporítások: ezek a dupla rövidpálcák alkotják a hatszög csúcsait.

 

 

 

 

 

Posted on Hozzászólás most!

Horgolóiskola: 3. A kezdőkör (magic ring)

Általános megfontolások

Az előző leckénkben megtanultuk, hogyan lehet rövidpálcákból egy (síkbeli) négyzet, téglalapot létrehozni.  Azoknak azonban, akik térbeli alakzatokat (amigurumi, bábok, gömbök) vagy körből kiindulva szeretnének horgolni, szüksége lesz a magic ring ismeretére.

A magic ring is egy kiindulási lehetőség, amire aztán mindenféle mintákat aggathatunk, de ahogy a neve is mutatja, a horgolást ennek segítségével köralakban tudjuk elkezdeni.

Technikai megvalósítás

Itt találsz egy videót arról, hogy készül a magic ring. A végén a horgolótűn van egy hurok. Fontos: amikor elkezdjük belehorgolni a további pálcákat, a tűn lévő hurkot nem kell beleszámolni (ez a nulladik).

Így horgoljuk bele a rövidpálcákat. A filmen én hat rövidpálcát horgoltam a kezdőkörbe. A következő leckében, az amigurumi alapjairól leírom, miért éppen hatot.

Megjegyzések

Köralakban való horgolást úgy is kezdhetünk, hogy horgolunk egy néhány szemből álló láncszemsort, azt körré zárjuk, majd abba horgoljuk a pálcákat. Ennek azonban az a hátránya, hogy a magic ringgel szemben a kör mérete nem állítható, nem húzható szorosabbra, vagy engedhető lazábbra. Vagyis előfordulhat, hogy a munkadarab közepén mégis marad egy kis luk, amit nem szeretnénk, hogy ott legyen.

Sok mintaleírás használja azonban ezt a megoldást. Ha ilyennel találkozol, simán helyettesítheted a magic ringgel, szebb lesz a kezdés.

Posted on Hozzászólás most!

Horgolóiskola: 5. A marker (szemjelölő)

Vannak olyan horgolások, amelyeknél nagy figyelmet igényelne fejben tartani, hogy éppen hol járunk, vagy hol kell váltanunk a leírt mintában.

A horgolt állatokat általában spirálisan szokás horgolni. Ez azt jelenti, hogy kezdésképp kialakítunk egy kezdő kört, majd erre körbe-körbe, egy irányban haladva ráhorgoljuk a többi sort. Mivel a horgolt állatok esetében spirálisan haladunk, nehéz lenne fejben tartani, épp hol járunk, hol volt a sor eleje, vagy honnan indíthatjuk a következő sort. Ezt megkönnyítendő használjunk valamilyen markert, jelölőt, amivel megjelöljük a sor utolsó (vagy első) szemét. Léteznek erre speciális, műanyagból készült jelölők is, de a legegyszerűbb megoldás áthúzni egy darab fonalat az utolsó szem alatt.

p2250130.JPG