Bodó Enikő vagyok, a Kéknyúlbolt tervezője. Szakmámat tekintve teljesen más irányú végzettséggel bírok, bár a pepecselés és a babrálás, a valahogy-megcsinálás, majd kicsit-megváltoztatás ott is alapfelszereltség. Ahogy az sokszor lenni szokott, a horgolás akkor szippantott be, amikor a gyerekeimmel voltam otthon gyesen. A lelkesedésem a kézműves munka ezen (és más hasonszőrű) fajtája iránt azóta sem csökkent, sőt.
A Kéknyúl-dolog 2015. elején indult. Már jóval előtte nézegettem, még vásároltam is ajándékba horgolt állatokat, amik annyira kedvesek és egyediek voltak, hogy úgy éreztem, hasonlót én is szeretnék tudni majd valamikor. Amikor ez a valamikor elérkezett, megkértem az Anyukámat, hogy tanítson meg horgolni és ő megmutatta mindennek az alapját – a rövidpálcát. A többit már magamtól tanultam meg és tanulom azóta is folyamatosan, a lehetőségek tárháza végtelen, az ötleteim szintúgy.
A Bolt a nevét az első saját tervezésű nyuszimról kapta, aki történetesen kék volt és akit azóta is nagy becsben őrzök. Őt némi módosítással sok másik nyuszi követte a legváltozatosabb mintákkal, színekkel. Majd egyre több és többféle figura ugrott le a horgolótűmről: kutyusok, majmok, csacsi, boci, cica. Mára már nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek is készítek ajándékokat, dekorációs tárgyakat; de vannak babaszoba-kellékeim, babaváró ajándékaim is mind-mind horgolt kivitelben.
A Bolt nagy örömömre egyre növekszik, sok anyuka többször is visszatér hozzám, hogy rendeljen még egy nyuszit az unokahúgnak, ja és még egy cicát is a szomszéd kislánynak. Ezzel igyekszem lépést tartani és a megfelelő „fejlesztéseket” minden fronton megtenni.
A karakterek majd’ mindegyike saját ötlet alapján készül, saját gyerekek. Egy kivétel van csak, a békák, amiknek a mintáját átvettem és folyamatosan készítem, mert nagyon megszerettem én is és a gyerekek is.
Az állatkáknak egy-két kivétellel nem adok nevet, mert azt szeretném, ha az új gazdáik neveznék el őket a saját fantáziájuk szerint.
Szinte minden darabhoz nagyon ragaszkodom egyébként. Némelyik szinte magától készül, másokkal meg kell küzdenem, hogy olyanok legyenek, mint amilyet elképzeltem. Ha ez nem sikerül tökéletesen, napokat is képes vagyok eltölteni a tökéletesítéssel. Minden egyes munkát teljes odafigyeléssel és alapossággal készítek el. Egy-egy jószág elkészítése 6-8 órát vesz igénybe, a bonyolultabbak még többet. A folyamat végére minddel jó barátságot kötök és néha-néha bizony nehezen rakom bele a borítékba, hogy postára adjam. Őszintén remélem, hogy az odafigyelés és a lelkesedés megtestesül a karaktereimben.
Köszönöm, hogy ellátogattál a Kéknyúlboltba, teljék benne neked is örömöd!
Enikő