Általános megfontolások
A horgolás következő alappillérével , a rövidpálcával folytatjuk. A rövidpálca gyakorlatilag bármilyen mintában előfordulhat az amigurumitól kezdve a terítőkészítésig. Nevét (rövid) onnan kapta, hogy ebben a pálcatípusban csak egyszer áthurkoljuk a fonalat, de nincsenek extra ráhajtások (lásd később az egy-, és többráhajtásos pálcák). Emiatt a legalacsonyabb pálcatípus.
Neve: rövidpálca (rp)
Jele: X
Angol neve: single crochet (sc)
A rövidpálcák horgolásához szükség van egy „alapra”. Ehhez az egyik lehetőség a láncszemsor, amit az előző lecke alapján már mindenki el tud készíteni. Erre fogjuk ráhorgolni a rövidpálcákat.
Mielőtt megnézzük, hogyan, egy pár szóra időzzünk el annál a gondolatnál, hogyan lesz egy kezdősorból (láncszemsor) munkadarab. Úgy, hogy kialakítunk egy kezdő láncszemsort, majd megfordulunk és az ellenkező irányba ráhorgoljuk a következő sort, stb, stb.
A horgolásnál a sorvégeket azonban különlegesen kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy mikor áttérünk a következő sorra, először a második (majd harmadik, negyedik, stb.) sor kezdő pálcájának megfelelő „sormagasítást” kell alkalmaznunk. A sormagasítás nem más, mint adott számú láncszem horgolása az előző sorvégre. Említettem, hogy a rövidpálca a legalacsonyabb pálcatípus, ennek egy láncszem felel meg.
Technikai megvalósítás
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Tegyük fel, hogy az van a leírásunkban/mintánkban, hogy készítsünk egy 20 láncszemből álló sort és horgoljunk rá egy sor rövidpálcát. Ezt úgy tesszük meg, hogy a 20 láncszem után horgolunk még egy láncszemet, ez lesz a sormagasító (tehát összesen 21 láncszemet készítünk), és csak eztán indulunk az ellenkező irányba és kezdünk a rövidpálcákba.
Ezt egyébként minden esetben jelezni szokták a leírások. Azért magyarázom ilyen hosszasan, mert egyrészt szükség van rá a megértéshez; másrészt, ha valaki maga akar kitalálni bármilyen mintát, akkor ezt mindenképp figyelembe kell vennie.
És akkor most csináljuk is meg:
Horgoljunk 20 láncszemet, majd még egyet adjunk hozzá (sormagasítás). Az első rövidpálcát a tűtől számított MÁSODIK láncszembe fogjuk horgolni! Így számolj:
És így készítjük a sokat emlegetett rövidpálcákat. A tűt a láncszembe szúrjuk, ráhurkoljuk a fonalat és áthúzzuk a láncszemen (ezen a ponton két hurok van a tűn), majd újra hurkolunk és mindkét tűn lévő hurkon keresztül húzzuk a fonalat. Fontos, hogy a láncszemeknek csak a külső hurkait használjuk!
Ha végighorgoltuk a rövidpálcákat a második sorban, a sor végén újra egy láncszemet készítünk, megfordítjuk a munkadarabot és elkezdjük elkészíteni a harmadik sort. A harmadik sor elkészítésénél (amikor rövidpálcába horgolunk rövidpálcát), a tűt mindkét hurok alá kell szúrni, tehát nem úgy mint az előző sornál!
Kezdetben érdemes úgy gyakorolni, hogy egy négyzetet, téglalapot készítünk rövidpálcák kialakításával, figyelve arra, hogy a szélek egyenesek maradjanak, ne csökkenjen vagy nőjön a horgolmány mérete és legyenek egységesek a pálcák.